Az V. Szőregi Képzőművészeti Alkotótábor margójára

A “Liget-metszet” c. kiállításunk megnyitóján elhangzott ünnepi gondolatokat közöljük.

Tárlatnyitó gondolatok
az V. Szőregi Képzőművészeti
Alkotótábor kiállítása elé.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek, Rokonok és Barátok!

MA ÜNNEP VAN: a Magyar Festészet Napja! Ezért vettük fel ünneplő ruhánkat, ezért került

megrendezésre a LIGET-METSZET című kiállítás.

MA ÜNNEP VAN: mert ez a hagyományőrző kiállítás, az V. Szőregi Képzőművészeti Alko-
tótábor résztvevőinek közös tárlata, jubileumhoz érkezett!

Őket is köszönti érdeklődő megjelenésünk.

A kiállítást látva először a témák sokfélesége, majd a megvalósítások mikéntjének gazdagsága ejtett ámulatba. Örvendetes a választás lehetősége, az alkotói munka szabadsága. Ebben nagy szerepe van a képzőművészeti tábor vezetőjének: PATAKI FERENC festőművésznek, akiből sugárzik az alkotásra serkentő erő, a teremtés misztériuma.

Az alkotók megfogalmazták a létezés iszonytatóan nehéz, küzdelmes arcát. Az üres képmező tartalommal való megtöltését. Átélték a születés gyötrelmesen is szép folyamatát.

Kérdés: HOL VAN A KÉP, AMÍG NINCS SEHOL?

A választ az tudja csak, aki állt már üres képkeret előtt, csak aki küzdött már hófehér papírlappal. Ők tízen tudják, hogy mit jelent a kép születése. Eugéne Boudin (impresszionista festő) sóhajtott fel így egyszer: „Az azúrt szeretném megfesteni, a kék eget, micsoda öröm, micsoda szenvedés.”

Az ALKOTÓTÁBOR főbb témái: a szőregi liget, a Holt-Maros, a Rózsaünnep, a szőregi élet, a szőregi ember, természetes és mesterséges tárgyak voltak. Tehát egyfajta szőregi karakter keresése, keresztmetszet adása volt a cél. Ki-ki egyéniségének megfelelően bukkant élményekre, csodákra. Csodák pedig vannak! Szent-Ágoston óta ismert: „A csodák nem a természet törvényeinek mondanak ellent, hanem annak a tudásnak, amit mi a természetről tudunk.”

A művész tehát a természetből szerzi az élményt, de azt képi világgá alakítja. Szőnyi István festőművész szerint: „Mindig a hogyan és nem a mit dönti el a mű értékét.” Ugyanezt Illyés Gyula az alábbiak szerint fogalmazta: „Más egy tárgy és más az abban ábrázolt művész erő.”

„A rajz tehát nem ésszel kiagyalt valami, hanem szeretettel, szívvel és lélekkel telített megjelenítése a dolgok lényegének” – vallotta Szalay Lajos grafikusművész.

 

Ki ne felejtsem Arany János klasszikussá vált sorait: „Nem a való hát: annak égi mássa

             Lesz, amitől függ az ének varázsa.”

Már bizonyára várják, hogy a kiállításról beszéljek, hogy elemezzem a műveket, mégsem teszem! Ennek magyarázataként néhány művészóriás véleményét kötöttem csokorba, mindannyiunk okulására!

„Egy műnek a való értékét csak maga a mű mondhatja el” – jelentette ki Egry József festőművész.

„Képről, szoborról amit tudni kell, azt látni kell tudni” – tanította Borsos Miklós szobrászművész.

„Ha egy zenész szavakkal el tudná mondani, amit akar, nem törné magát, hogy zenével fejezze ki” – hangoztatta Gustav Mahler zeneszerző-karmester.

„Általában a zenészek csak azt a muzsikát hallják, melyet tanult kezek vetettek papírra, sohasem azt, mely magában a természetben olvasható. Pedig a NAPKELTÉT megnézni többet ér, mint meghallgatni a Pastorale szimfóniát” – mondta szenvedélyesen Claude Debussy zeneszerző. Ez a mondás felér egy Naphimnusszal! Pedig nem is képzőművész mondta.

Tehát „mikor a képek előtt állva elgondolkozunk, ne keressük a szavakat, amelyekbe vizsgálódásaink eredményét foglalhatnók. A kép azért festett mű, mert festve közölhető velünk” – tanácsolja Lyka Károly műitész-író.

Végezetül: „Amit a költő lázban alkotott,

                Józan szavakban nem taglalhatod” – figyelmeztette Heltai Jenő a kritikusokat.

Mindezek ellenére mégsem megyek el szó nélkül a kiállítás képei előtt. Részben azért, mert tisztem valamiféle méltatás, másrészt azért, mert tegnap délelőtt a kiállítótermi csendben a „KÉPEK SZELLEME” megszólított engem. Szólnom kell, bár tudom: „a szobor olyan, mint aki nézi.” Ez azt jelenti, ha szólok, magamról mondok véleményt. Vállalom a lelki kitárulkozást, kísérletet teszek a válaszadásra.

BOLDIZSÁR GÁBOR két lábbal áll a földön, természetes anyagszerűséggel üzen. Az Átjáró című képén azonban kaput nyitott a végtelen felé. Engedte kirepülni a „szabadság madarát”, hiszen a kapu a kerítés tagadása.

BÖRCSÖK ZSUZSANNA tudatja velünk, hogy „az embernél semmi sem csodálatosabb”. Az Életlabor című képével már a teremtés vegykonyhájába merészkedett. Üdvözlendő a bátorsága.

FARKAS GERGŐ TAMÁS a „fák szerelmese”. Övé a kiállítás címadó képe, a Liget-metszet, amely a bejáratnál üdvözöl bennünket. Tankönyvbe illő pontossággal mutatja be az erdei növénytársulás szintjeit.

GÁTFALVINÉ BALOGH PÁLMA bármilyen témát is választ, az alkotás „hogyanja” a fontos nála. Táncoló fák című képén a helyhez kötöttséget legyőzve megtáncoltatja a fákat. Mi ez, ha nem csoda?

HEGEDŰS ANDREA „beszédes” képek mellett /Narancsos ragyogás, Alkonyfények/ visszafogott is tud lenni, ha a tartalom úgy kívánja. A Távozás után című kép valakinek a hiányát kiáltja a csendben, a fakó pad hangján. Vajon ki lehetett? A nézőt is bevonja az alkotás folyamatába. Érzékeny szomorúság járt át, amiatt, hogy kire gondoltam.

LÁZÁR ÉVA úgy mondja el képeivel a természettel kapcsolatos élményeit, hogy Kosztolányi Dezsőt juttatta eszembe: „Az igazi elbeszélő, a felületeket mutatja meg, s alatta az élet mélységét. Mindent tud, de erről hallgat. Azzal hat, hogy amit művel, az érzékletes. Hasonlít az alkotó természethez, az sem okoskodik és fecseg, csak van.” Még a gondolkodó ember is egybeolvad nála a környezettel. Tudja, hogy „a csend érleli a magvas gondolatokat.”

MOLNÁR GÉZA lelkének nyugalmát úgy érzem, hogy a rózsák és a vízpart közelében találja meg. Ebben a hangulatban a színek nála „tündértáncot” járnak. Műveiből sugárzó szeretet igen nagy hatással volt rám. A Tavi fények című képét nézve szinte hallom Devecseri Gábor versét: „ha csak vágyad támad a délutáni

      tóra tekintve, hozzá szót is találni,

vagy ha a szépre nézve, hozzátenni

semmit sem áhítsz, csak belémerülni,

      mint lelked otthonába:

      már nem éltél hiába.” Gyenge pillanatainkban micsoda vigasztalás ez számunkra.

OLASZ ATTILA kiváló biztonsággal „beszél” a festészet nyelvén. Mint ahogy a Röppenő rózsák című képén is látható. Régi ismeretségünk ellenére nem tudtam és meglepett, ahogy az anyagot kezeli. A halott fák sejtjeit „élővé” varázsolta a Természet oszlopa I-II. kompozíciókban, egy új dimenziót teremtve. Övé a kézszorításom!

SIMONICS JÁNOS Drámai felhők című képe akár díszlet is lehetne. Erkel: Bánk bán operájának Tisza-parti jelenetében Tiborc így énekel: „De ott sarkán az égnek borúk sötétlenek,

Ó, azok tapasztalám már, vésszel fenyítenek.”

A forma- és nyelvújításban is élen jár azzal, hogy új fogalmat adott az anyagnak! Műalkotássá nemesített plasztikái: Tégla, Fagla.

DR. VIGH ANNAMÁRIA képein az emberrel és a természettel való kapcsolatának nyugalma, finom érzékenysége, rezdülése fogott meg. Elmélázva című képét nézve a költővel együtt vallom: „Szeretek minden cselekedetet,

               de legjobban a fölöslegeset,

               mert az mutatja: nem csak haszonállat

               az ember, amely ide-oda fárad”.

A kiállítóknak előbb vázolt különbözőségeik mellett van egy közös tulajdonságuk is. Hasonlítanak Thomas Mann: Tonio Kröger című elbeszélésének főhőséhez, aki „nem úgy dolgozott, mint aki azért dolgozik, hogy éljen, …csak mint alkotó óhajt számításba jönni”.

Örvendek, hogy Ady Endre-i értelemben őrzik, és

„Ma sem engedik feledtetni

Az ember Szépbe-szőtt hitét”.

Továbbra is kérem őket, „Őrzők: vigyázzatok a strázsán.”

 

Gratulálok a kiállítóknak és mesterüknek, Pataki Ferenc festőművész úrnak és közös munkájukhoz további sikereket kívánok.

 

Befejezésül: arra kérem Önöket, hogy nyitott szívvel közeledjenek az alkotásokhoz, hogy „látva lássanak”, mert csak így tudnak találkozni az alkotók üzenetével, csak így tudják felfedezni az igazi szépséget, és érezni a lélek érintését.

Köszönöm, hogy meghallgattak. A kiállítást megnyitom.

 

Elhangzott: Szeged-Szőregen a
Tömörkény István Művelődési Házban
2017. október 18-án

/Horváth András rajztanár előadása/