9. heti Könyvajánló

Náray Tamás: Zarah

 

„Mert bármennyire 
szeretnénk, a megbocsátás
nem tudja megváltoztatni 
a múltat. 
A jövőt viszont igen.”

 

Náray Tamás regénye egy történelmi korszakokon, generációkon és országhatárokon átívelő, mozgalmas családtörténet, mely egy kivételes asszony sorsán keresztül mesél a huszadik századról, szerelemről, árulásról, sikerekről, kudarcokról és a boldogság áráról, amelyet így vagy úgy, de mindenkinek meg kell fizetnie.

 

Zarah Winter szerető családba, fényűző körülmények és csodás műkincsek közé született, s egy tökéletes világban ennek megfelelő élet is várt volna rá. Ám hamar meg kell tanulnia, hogy az 1930-as évek Németországában mindennek épp az ellenkezője igaz. De hiába veszik el tőle a családját, az otthonát, a hazáját, sőt még a nevét is, Zarah mindvégig kitart. A legreménytelenebb helyzetekben is hű marad önmagához és szerettei emlékéhez.

 

A könyv a  Somogyi-könyvtár Szőregi fiókkönyvtárából kikölcsönözhető.


Tömörkény István Művelődési Ház – a kultúra szolgálatában

Forrás: https://moly.hu/

9. heti Nyereményjáték

Február 24. – SZÖKŐNAP

Február 24. az év 55. napja a Gergely-naptár szerint.

Szökőévekben ez a nap szökőnap. Szökőévekben ezen a napon senki nem ünnepli a névnapját, viszont számos híres ember született ezen a napon, de vajon tudják-e, hogy melyik évben?

1. Steven Paul, „Steve” Jobs amerikai üzletember volt. Az Apple elnöke, vezérigazgatója, az informatikai és a szórakoztatóipar ismert alakja. A számítástechnika egyik úttörője. Melyik évben született?

  1. 1930
  2. 1980
  3. 1955

 

2. Alain Marie Pascal Prost, francia autóversenyző és volt Formula–1-es versenyző. 1980 és 1993 között 199 nagydíjon vett részt, mialatt 51 futamot és négy egyéni világbajnoki címet (1985, 1986, 1989, 1993) nyert. Beceneve a “Professzor”.

  1. 1940
  2. 1955
  3. 1962

 

3. Jászai Mari magyar színésznő, a Nemzeti Színház nagyasszonya, az egyik legnagyobb magyar tragika. Őstehetség volt, ismereteit folyamatos tanulással mélyítette. Összesen mintegy 300 szerepet játszott.

  1. 1850
  2. 1900
  3. 1950

4. Révai Mátyás Miklós János, nyelvész, egyetemi tanár, a magyar történeti nyelvészet megalapítója. Máig élő helyesírási alapelvünket, a szóelemző elvet képviselte. Új nyelvészeti szakszavakat is alkotott, így például a helyesírás és a nyelvtudós szavunkat.

  1. 1750
  2. 1800
  3. 1850

 

5. Habsburg Mátyás vagy Ausztriai Mátyás, a Habsburg-házból származó osztrák főherceg, német, magyar és cseh királyi herceg. II. Mátyás néven magyar király 1608-tól, I. Mátyás néven német király, német-római császár és Ausztria uralkodó főhercege 1612-től, valamint cseh király 1611-től haláláig.

  1. 1557
  2. 1590
  3. 1530

 

Jó szórakozást kívánunk!

A heti nyeremény: SZITAKÖTŐ a kíváncsi gyermekek folyóirata – Liget kiadvány

A megfejtéseket csütörtök éjfélig várjuk a szoregimuvhaz@gmail.com e-mail címre.

A sorsolásra pénteken kerül sor, a nyertest e-mailben értesítjük!


Tömörkény István Művelődési Ház – a kultúra szolgálatában

 

forrás: www.wikipedia.org

8. heti Nyereményjáték

Erre a hétre logikai feladatokat válogattunk össze. Teszteljék magukat!

 

1. Melyik nap lenne holnap, ha tegnap 5 nappal szerdát követő nap előtt voltunk?

  1. vasárnap
  2. hétfő
  3. kedd

 

2. Ha két indián két perc alatt két nyilat lő ki, akkor tíz indián tíz perc alatt hány nyilat lő ki?

  1. 10
  2. 50
  3. 100

 

3. Nagynénak és Nagy Úrnak négy lánya van. Mindegyik lánynak van egy bátyja. Hány gyermekük van Nagyéknak?

  1. 5
  2. 6
  3. 8

 

4. A szabónak van egy 16 méteres posztódarabja, ebből mindennap levág két métert. Hányadik nap vágja le az utolsó darabot?

  1. napon
  2. napon
  3. napon

 

5. Melyik szám kerül a kérdőjel helyére?

  1. 9.
  2. 10
  3. 1

 

Jó szórakozást kívánunk!

A heti nyeremény: SZITAKÖTŐ a kíváncsi gyermekek folyóirata – Liget kiadvány

A megfejtéseket csütörtök éjfélig várjuk a szoregimuvhaz@gmail.com e-mail címre.

A sorsolásra pénteken kerül sor, a nyertest e-mailben értesítjük!


Tömörkény István Művelődési Ház – a kultúra szolgálatában

 

forrás: https://eduline.hu/