19. heti Hangolódjunk – Berzsenyi Dániel

 

Berzsenyi Dániel, a magyar nemesi költészet – Vörösmarty mellett – legnagyobb képviselője.

 

1776. május 7-én született a Vas megyei Egyházashetyén, evangélikus nemesi családból.

Sopronban, az evangélikus líceumban tanult, ahol inkább testi erejével tűnt ki, mint szorgalmával vagy jó magatartásával. Az apja hatalmától szabadulni akaró ifjú 1799-ben házasságot kötött Dukai Takách Zsuzsannával, és felesége sömjéni birtokára költöztek.

Titokban írt verseit barátja, Kis János lelkész elküldte a korszak irodalmi vezéralakjának, Kazinczy Ferencnek. Berzsenyi felbuzdult a széphalmi mester dicséretén, és egy kötettel lépett a nyilvánosság elé. Ezután egyre kevesebbet verselt, Kölcsey Ferenc kritikája is kedvét szegte. Tanulmányokba kezdett, hogy költészetét a bírálattal szemben megvédhesse. Poétai harmonisztika című értekezésében fektette le a költészettel kapcsolatos nézeteit. Élete végén egyre magányosabban élt birtokán, Niklán. Berzsenyi művészetét az erőteljes kifejezések, költői képek jellemzik. Versei egyéni érzései mellett általános gondolatokat is megfogalmaznak. Hazafias műveiben hangot kap a magyarság iránti aggódás.

 

„ Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”

 

 

Műveiből

    Osztályrészem (1799 körül)

    Horác (1799 körül)

    Búcsúzás Kemenes-aljától (1804)

    Levéltöredék barátnémhoz (1804 után)

    A közelítő tél (1804 után)

    A magyarokhoz I. (1796-1810)

    A magyarokhoz II. (1807)

 

 


Tömörkény István Művelődési Ház – a kultúra szolgálatában

 

Forrás: https://www.berzsenyi.hu, https://hu.wikipedia.org