37. heti Hangolódjunk – Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja

Szeptember 8.:

Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja

Számunkra egyértelmű az írás (és az olvasás). Hogy bármit fel tudunk jegyezni, leírni röviden, hosszan, néhány mondatban vagy tízoldalas értekezésben. De még mindig sokan vannak, akik számára ismeretlen az írás világa.

Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napjáról az UNESCO 1965. szeptember 8-án, Teheránban tartott világkongresszusa rendelkezett, amelyen szeptember 8-át az analfabetizmus elleni küzdelem napjának nyilvánították – olvasható a wikipédián.

De mit jelent az, ha valaki analfabéta?

Az analfabetizmus az írástudás hiányát jelenti, vagyis azt, hogy egy felnőtt ember nagyon rosszul, vagy egyáltalán nem tud írni-olvasni. Egy társadalomban az írás-olvasás elterjedésének folyamata az alfabetizáció. Vannak olyan közösségek (például természeti népek), amelyek nem ismerik az írást; ezeknek a tagjai nem tekinthetők analfabétának.

Azokban az országokban, ahol kevés figyelmet fordítanak, vagy fordítottak a nők oktatására, lényegesen több nő analfabéta, mint férfi. A fejlett írásbeliséggel rendelkező országokban is sok gondot okoz az alapvetőnek számító írástudás hiánya, ami megmutatkozik a munkanélküliségben és a bűnözésben is. Összesen egy kicsit kevesebb mint egymilliárd felnőtt nincs ennek a fontos képességnek a birtokában. Helyzetük nem magyarázható értelmi fogyatékossággal vagy diszlexiával, diszgráfiával.

A magyar helyzet

Magyarországon arányukat 1-2 százalékra becslik. A becslést a népszámlálások iskolázottsági adataira alapozzák: aki legfeljebb egy osztályt végzett, azt közéjük számítják. Ez egy folyamatosan újratermelődő réteg.

Habár egy írástudó társadalomban az analfabetizmusnak olyan súlyú következményei vannak, mint egy fogyatékosságnak, mégsem tekinthető annak, mivel jellemzően az analfabéták is megtaníthatók (lennének) az írás-olvasásra. Még az értelmi fogyatékosok és speciális módszerekkel a diszlexiások is jó olvasókká és írókká válhatnak.

Az analfabetizmus fajtái

Elsődleges analfabetizmus: az egyén nem tanult meg írni-olvasni. Főként a fejlődő országokban okoz gondot, de máshol is előfordul.

Másodlagos analfabetizmus: az érintett megtanult írni-olvasni, de elfelejtette. Fő oka valószínűleg a rádió, a telefon és a tévé elterjedése, de okozhatja afázia is. Az 1970-es években fedezték fel, de a számítógép és az internet elterjedésével ez némileg visszaszorult.

Félanalfabetizmus: régen azt jelentette, hogy valaki tud olvasni, de nem tud írni (ma ezt írástudatlanságnak nevezzük). Ma azt jelenti, hogy tud írni-olvasni, de csak nagyon kicsit: felismer néhány szót, nem ismer minden betűt, vagy csak a nevét tudja leírni.

Funkcionális analfabetizmus: az érintett tud írni-olvasni, de nagyon rosszul. Kibetűzi a szavakat, de nem érti meg a használati utasítást, és nem tud a saját örömére olvasni. Ez akadályozza a további tanulást. Magyarországon a különböző becslések szerint a felnőttek 16–33 százaléka funkcionális analfabéta.

Egyes vélemények szerint ki kell bővíteni a definíciót. Eszerint az is funkcionális analfabéta, aki nem beszél nyelveket, vagy nincs jogosítványa.

Az analfabéta kifejezést használják átvitt értelemben arra is, ha valaki egyáltalán nem ért, vagy nincs érzéke valamihez, így jött létre például a digitális, a pénzügyi, a zenei, a műszaki analfabetizmus, vagy a tudományos analfabetizmus kifejezés is.

Egy kis történelem

Az ókor kezdetétől egészen a reformációig a társadalmak megvoltak kevés írástudóval is. Csak néhány társadalomban vált általánossá, például a föníciaiaknál.

A helyzetet a könyvnyomtatás megjelenése és a reformáció változtatta meg. A technika már megvolt a tömeges könyvnyomtatásra, és a reformáció a szándékot is meghozta. A Biblia önálló értelmezéséhez olvasni kellett tudni. A Bibliát sok nemzeti nyelvre lefordították, hogy az is olvashassa, aki nem tud latinul. Fontossá vált az olvasás katolikus részről a reformációra válaszoló ellenreformáció számára is.

A következő nagy ugrást a felvilágosodás tette meg a tudományok terjesztésének igényével. Ehhez szükség volt ahhoz, hogy minél többen tudjanak olvasni. Az olvasási kultúra rétegződni kezdett; egyszerre volt jelen a magaskultúra és az olvasási kultúrából kimaradó tömeg. Most már nemcsak az jellemezte az egyes embert, hogy mennyire tud olvasni, hanem az is, hogy mit olvas.

Magyarországon a népoktatás iskolarendszerét Mária Terézia 1777-es Ratio Educationisa alapozta meg. 1868-ban kötelezővé vált az alapfokú népoktatás. Azóta a statisztikai becslések szerint az analfabetizmus folyamatosan csökkent az 1990-es évekig, ahol is elérte az 1 százalékot. Azóta ismét nőtt, 1997-ben már 2 százalék volt.


Tömörkény István Művelődési Ház – a kultúra szolgálatában

Forrás: https://ridikul.hu