Tömörkény Istvánról, a névadóról

Tömörkény Istvánról, a névadóról

Tömörkény István (született Steingassner István, Cegléd, 1866. december 21. – Szeged, 1917. április 24.) magyar író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató.

Ausztriai eredetű sváb családban született. Tömörkény tanulmányait a szegedi piaristáknál kezdte, majd három évig a makói református gimnáziumban tanult (1877-1880). 16 éves korában azonban abba kellett hagyni gimnáziumi tanulmányait, mert a család anyagilag tönkrement. Patikusinasnak szegődött, hogy el tudja magát tartani. 1882-1886-ig gyógyszerész volt, ez a pálya azonban nem elégítette ki, függetlenségre vágyott, a maga ura szeretett volna lenni. Rokoni segítséggel a Szegedi Híradóhoz szegődött újságírónak. Ekkor változtatta vezetéknevét Tömörkényre, a dualizmus korabeli Magyarországon ugyanis a közéletben idegen néven nem lehetett részt venni. Bár az újságírás nem nyújtott biztos polgári megélhetést, Tömörkény írói tehetségének kibontakoztatására alkalmas volt. Sem érettségije, sem diplomája nem volt (a gyógyszerészséghez akkor még nem kellett oklevél), így 1888-ban be kellett vonulnia katonának, mint a nem kiváltságos társadalmi csoportok minden tagjának, a parasztoknak és a munkásoknak. Két évet a bosnyák-török határon szolgált (1888-1889), bizonyára itt tanult meg szerbül. Egy évet pedig Bécsben szolgált (1890-1891), a családból hozott dialektális német nyelvismerete mellett Bécsben megtanulta a német irodalmi nyelvet is. Közkatonaként kezdte és őrmesterként szerelt le. Katonatársainak, a Szeged-vidéki paraszt fiataloknak a megismerése átalakította addigi társadalmi tapasztalatait.

A leszerelés után megfordult fejében, hogy Budapestre költözik, de aztán inkább maradt Szegeden, s elszegődött újságírónak, írónak a Szegedi Híradónál jóval frissebb szellemiségű Szegedi Naplóhoz. 1899-ben remélte, hogy őt nevezik ki főszerkesztőnek, nem így lett. A tudós szegedi főrabbi, Löw Immánuel javaslatára tisztviselő lett a Somogyi-Könyvtár és Városi Múzeum intézményében, amely ekkor már a főreáliskolából, a mai SZTE központi épületéből az 1895-1896-ban felépített eklektikus stílusú szegedi Kultúrpalotába költözött, amely a belvárosban a Tisza, a közúti híd, a vár és a Szegedi Nemzeti Színház közelében van. Reizner János (1847-1904) könyvtár- és múzeumigazgató mellé került mindenes munkatársnak. Reizner mellett sajátította el a könyvtári és múzeumi teendőket, közben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége (MKOF) által szervezett szaktanfolyamokon is részt vett, 1900-ban elvégezte a könyvtárosi, 1901-ben a természetrajzi, 1903-ban a néprajzi és a régészeti tanfolyamokat. Az MKOF segítette folyamatosan a vidéki könyvtárak és múzeumok szerveződését a szakszerű tanfolyamok lebonyolításával, ezen tanfolyamokon vett részt korábban a szentesi múzeumalapító Csallány Gábor, később egy itteni tanfolyamon Móra Ferenc is gyarapította a gyakorlatban már megalapozott régészeti ismereteit.

Reizner János halála után, 1904-ben Tömörkény István lett a könyvtár és a múzeum igazgatója 1917-ben bekövetkezett haláláig.

https://mandadb.hu/tetel/300580/Tomorkeny_Istvan

Munkássága

Embert próbáló feladat volt jóformán másodmagával, Móra Ferenccel együtt Somogyi Károly esztergomi kanonok 40 000 kötetes könyvtárát gyarapítani, katalogizálni, szolgáltatni az olvasóknak, s a muzeológiai tudomány valamennyi területét gyűjteni, rendszerezni, foglalkozni numizmatikával, természetrajzzal, régészettel, helytörténettel, a képzőművészetekkel, s emellett Tömörkény feltett szándéka volt a néprajzi gyűjtemény kialakítása, gyarapítása. A korszak támogatta ezt a kezdeményezést, a millennium óta becsülni kezdték a népi kultúrát. A szegedi néprajzi anyag azonban Tömörkény nélkül nem lett volna felgyűjtve, így is már az utolsó pillanatban voltunk, egy nagy váltás időszakában, amikor az 1879-es nagy árvíz után létrejön a palotás Szeged, s megindul a polgári fejlődés, a modernizálódás, mely gyökerestől átformálja az addigi hagyományos paraszti világot és a tiszai vízenjárók (a tiszai hajósok) világát – ez utóbbiak gyakran tavasztól késő őszig egy-egy uszályon élték le életüket családjukkal együtt.

Bálint Sándor néprajzkutató és művészettörténész, Péter László irodalomtudós és helytörténész, Lengyel András irodalomtörténész muzeológus tudták igazán értékelni azt a 6000 egységnyi néprajzi múzeumi tárgyat, amellyel Tömörkény jóvoltából gazdagodott a múzeum. Később évtizedeken keresztül jóformán ennek a mennyiségnek csak egyhatodával tudták növelni a gyűjteményt. Az elmúló/átalakuló paraszti világ idejéből sikerült a leletmentés, s leletmentés Tömörkény valamennyi novellája, tárcaelbeszélése is, amelyeket a Szegedi Naplóban, a Magyar Hírlapban és önálló kötetekben publikált. Tömörkény még a népnyelv gyűjtésében is komoly teljesítményt nyújtott, 3500 regisztrálatlan, fölgyűjtetlen szóval járult hozzá Szily Kálmánék tervezett nagy szegedi szótárához, ebből aztán semmi nem lett, de 1957-ben Bálint Sándor értékelte Tömörkény nyelvészeti munkáját, s tető alá hozta a szegedi szótárt, s kiadta. Ezt a szép szegedi nyelvjárást, amelyet még sokan beszélték nemcsak Tömörkény korában, hanem az 1960-as években is.

Tömörkény munkásságát radikális és következetes ideológiamentesség jellemzi, az irodalomban a naturalizmus eszközeivel dolgozik, az általa kiválasztott világ embereit életmódjuk, gondolkodásuk, nyelvük egységében ábrázolja, kis történetek, esetrajzok, alkalmi észleletek végtelen sorában. Tömörkény ugyanezt tette a muzeológia eszközeivel is, felgyűjtötte annak a rétegnek a néprajzi értékeit, amelynek életéből szükségszerűen hiányzott az egyéni távlatosság, a metafizikus célképzetek, de nem hiányoztak az erkölcsi értékek.

Miközben Tömörkény üdvözölte a modernitást, ugyanettől az erkölcsi értékek sérülését féltette joggal. Nem volt öncélú az ő irodalmi munkássága és néprajzi gyűjtése, a korabeli Szeged lényegét ragadta meg, megmutatta azokat az embereket, akinek hátán épült a palotás Szeged. Sokat idézték, adták ki újra és újra műveit, de megérteni kevesen értették meg, a kortárs irodalomkritika csak fanyalgott, a mértékadó sajtó elsősorban humoros írásokat várt tőle, az akadémiai kritika felrótta részletrajzainak „terjengősségét” és túlzott néprajziasságát.

A Tömörkénnyel együtt dolgozó Móra Ferenc már megérezte Tömörkény kvalitásait, s mindenben együtt munkálkodott vele, a néprajzi anyag felgyűjtésében is. A múzeumi kiállítások megrendezésében is, amelyeknek nagy sikere volt. A kiállításokat többen látogatták, mint a könyvtárat. Ekkoriban az egész múzeum egy raktár, s egyben kiállítási terület volt, ahol egyszerre tárult a látogatók szeme elé a múzeum teljes anyaga.

1917 áprilisában néhány napi betegeskedés után halt meg Tömörkény István, másnap már megjelent Móra nekrológja a Szegedi Naplóban, amelyben többek közt ez olvasható:

“Sejtelme se volt róla, hogy Szeged kultúrpalotájának ő a legnagyobb raritása[3] és akkora kincse, amekkora Budapest összes múzeumaiban nem található. És sohase gondolt arra, hogy a Kultúrpalota idegen látogatói szemében ő a legnagyobb áhítattal megnézett látnivaló. … világítani fog még akkor is, mikor a Kultúrpalota minden bennevalóival és tartozékaival egyetemben rég omladék lesz.”

“… Mórának máig szólóan igaza volt, s lett. Tömörkény művelődéstörténeti súlya összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint bármelyik elődjéé és utódjáé. Az életmű, amelyet létrehozott, a legjelentősebb, amelyet a szegedi múzeum falai között valaha is megalkottak.”

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6m%C3%B6rk%C3%A9ny_Istv%C3%A1n

A Tömörkény István Művelődési Ház történetéből:

Tömörkény István író nevét viselő szőregi művelődési ház nagytermének falát 1956 óta díszítette Istvánffy Hildegard szobrászművész 1956-ban készült 102×82 cm-es alkotása, Tömörkény István gipsz domborműve. Az épület 2004-es átépítése után a domborművet restaurálták, bronzosítva lett, majd 2009-ben helyezték el az új művelődési házban.

1973-ban Szegedhez csatolták Algyő, Kiskundorozsma, Szőreg és Tápé nagyközségeket, valamint Gyálarét községet. A Szegedhez csatolt községek művelődési házaiból jött létre a November 7. Művelődési Központ hálózata. A már említett községeken kívül a hálózat tagja maradt a már korábban ide tartozó Szentmihálytelek, Ságváritelep és Petőfitelep is.

A hálózat kialakításával célul tűzték ki, hogy az „egyszemélyes” művelődési házak vezetőiből igazgatói munkaközösség alakuljon ki, és a központ nyújtson módszertani segítséget a hálózati házaknak, továbbá a több ezer embert megmozgató „nagyrendezvényeket”, pl. a Tápai búcsút, közösen szervezzék a munkaközösség tagjai.

1975-ben meg is kezdődött a kiskundorozsmai és a régi szőregi művelődési ház felújítása.

1977 fontos állomás a közművelődési intézményhálózat kialakulása szempontjából. 1945 után ekkor épült fel — bár csak redukált változatban — az első közművelődési intézmény a városban, igaz, a művelődési házak legkisebb változata: a Petőfitelepi Klubkönyvtár.

1979. január 1. hatállyal a kultúra „tömbösítésének” jegyében újabb szervezeti változás történt a város közművelődési életében: összevonták a Bartók Béla és a November 7. Művelődési Központokat, így egységes művelődési ház-hálózat alakult ki. A korszerűtlen művelődési házak felszereltsége elavult volt. Nem találtak például Szegeden olyan épületet, amely megfelelt volna a művelődési központ funkcióinak. Az újszegedi November 7. Művelődési Központ kiscsoportjait bérelt helyiségekben foglalkoztatta (pl. Zászló utca – Balettiskola, Tábor utca – Képzőművész-Kör, stb.). Így hálózati funkcióit is ebben a helyhiányos állapotban tudta megoldani. Több — ebben az időben készült — vizsgálati jegyzőkönyv bizonyítja, hogy a tartalmi munka elkezdése előtt a különösen leromlott házakat tataroztatni kellett, és új berendezések beszerzése is szükséges volt.

November 7. Művelődési Központ, 1989-től Bálint Sándor Művelődési Ház (Temesvári krt. 42.)

Az intézmény 1968-tól hivatalosan is művelődési központ, 1973-tól pedig négy csatolt község — Algyő, Tápé, Szőreg, Kiskundorozsma — művelődési házainak felettes szerve lett. Ebben az időben élte 1945 utáni első virágkorát.

1979. január 1-jétől összevonták a Bartók Béla és November 7. Művelődési Központot

(Tömörkény István Művelődési Otthon – 1977-től Petőfitelepi Klubkönyvtár (Petőfitelep, Szántó Kovács János u. 28.))

Tömörkény István Művelődési Ház – Szőreg (Magyar u. 14.) A művelődési ház 1973-ban egy nagyteremből (színpaddal), két kisebb helyiségből és mellékhelyiségekből állt. Az intézményben egy fűhivatású igazgató, egy mellékfoglalkozású gondnok és ifjúsági klubvezető dolgozott. Az intézmény tevékenysége elsősorban kiscsoportos foglalkozásokból állt, de ismeretterjesztő előadásokat kiállításokat is gyakran rendeztek. A ház tevékenységében fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a szőregi kert- és rózsatermesztési kultúra, hiszen a városrész szorgalmas lakóinak munkája nyomán Szőreg egész Európa egyik legnagyobb összefüggő rózsatőtermő vidékévé nőtte ki magát

2005.

A Művelődési Ház épületét egy testvérpár, Sebestyén Tibor és Imre építész irodájának tervei alapján valósították meg.

A Magyar és a Boldogasszony utca sarkán már álló új házat a 2005. áprilisban lebontott, régi és már rendkívül rossz állapotban lévő művelődési ház helyén húzták fel. Az új épület földszintjén előcsarnok, könyvtár, egy kisterem és egy száznyolcvan férőhelyes színházterem, valamint vizesblokk kapott helyet. Az ugyancsak itt található nagytermet pedig úgy tervezték, hogy a belső kert felé nyitható legyen, így később akár szabadtéri előadásokra is alkalmassá tehető. A tervezők gondoltak a mozgáskorlátozottakra is, ezért akadálymentesítették is az épületet, hogy kerekes székkel is könnyen megközelíthető legyen. A házban a Somogyi-könyvtár fiókrészlegének is alakítanak ki helyet.

170 millió forintba került az elmúlt ötven év egyik legnagyobb Csongrád megyei közművelődési beruházása, a november végén átadott szőregi Tömörkény István Művelődési Ház és Könyvtár felújítása és bővítése.

Szőregen korábban a Tóth vendéglőből átalakított, 100 éves épületben működött negyven éven át a művelődési ház, a helyi klubok, civil szervezetek szűkös helyen osztoztak.

Forrás: https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_5/pages/016_kozmuvelodes_es_intezmenyei.htm, https://szeged.hu/archiv/5121/megujult-a-szoregi-muvelodesi-haz

https://szeged.hu/archiv/5121/megujult-a-szoregi-muvelodesi-haz