II. Béla – Volt egy Árpád-házi magyar király, akit …

 

Volt egy Árpád-házi magyar király, II. Béla, akit alig hét éves korábban megvakíttattak. A gyermek egész életére elvesztette látását, ám a történelmi sors úgy hozta, hogy 16 évvel később, 23 évesen mégis trónra kerülhetett. A fiatalember iszonyú bosszút állt megvakíttatóin.

De hogyan is kezdődött az egész?

 

889 éve, Székesfehérváron királlyá koronázták II. (Vak) Bélát.

II. Béla – ragadványnevén Vak Béla – (1108 körül – 1141. február 13.) Magyarország királya 1131 és 1141 között.

Apja Álmos herceg, I. Géza király fia, anyja Predszláva, II. Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem leánya.

 

Álmos herceg testvére Könyves Kálmán király, Álmost a fiával Bélával együtt – Álmos rendszeres trónkövetelése és árulása okán – megvakíttatta, így téve alkalmatlanná őket az uralkodásra. Azonban Kálmán fiának, II. Istvánnak nem született örököse, így kerülhetett a korona a vak Béla herceg fejére. Uralkodása alatt nagyrészt felesége, az erőskezű és kegyetlen Ilona királyné kormányozta az országot.

Ilona királynét műveltsége, intelligenciája és határozott jelleme alkalmassá tette arra, hogy Béla mellett az ország előtt gyakorlatilag mint társuralkodó jelenjen meg. Az oklevelek tanúsága szerint az ország lakói is tisztában voltak azzal, hogy az országban ketten uralkodnak. Az uralkodópár gondoskodott az 1131-ben még csaknem a kihalás sorsára jutott Árpád dinasztia továbbéléséről is. A következő gyermekeik születtek:

  1. 1130-ban Géza herceg, Béla utódja;
  2. 1131-ben László herceg, későbbi ellenkirály;
  3. 1133 körül István herceg, későbbi ellenkirály;
  4. 1134-ben Álmos herceg, aki nevét feltehetően nem Álmos nagyfejedelem, hanem nagyapja, Álmos herceg iránti kegyeletből kapta. Keresztelője 1134. június 3-án történt, de még II. Béla életében meghalt;
  5. 1136-ban Zsófia, aki 1139-ben III. Konrád német király Henrik nevű fiának jegyese lett, de a házasság nem jött létre. Életét admonti apácaként fejezte be;
  6. Gertrúd születési ideje nem ismert. 1149 körül III. Miciszláv lengyel uralkodó második felesége lett. 1156-ban halt meg.

 


Tömörkény István Művelődési Ház – a kultúra szolgálatában

 

 

Forrás: https://hu.wikipedia.org/