20. hét – Hangolódjunk – Salvador Dali

116 éve született Salvador Dali szürrealista festő.

 

A modern művészet sajátos személyisége volt. A 
szürrealista alkotásmód magas esztétikai 
szintre emelésével egyszerre 
nyitott és tetőzött be egy korszakot.

 

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech (Figueres, 1904. május 11. – Figueres, 1989. január 23.) katalán–spanyol festőművész.

A szürrealisták közé sorolt Salvador Dalí számtalan érdekes, nehezen megfejthető, első látásra szinte értelmetlennek tűnő szimbólumot alkalmazott a művein. De a képeknek és jelképeknek igenis van jelentésük, s ezek az alkotó legrejtettebb énjét tárják fel előttünk.

Az extravagáns, mindenben a különcséget kereső Dalí igyekezett olyan képeket alkotni, amelyek meghökkentik, sőt megbotránkoztatják a nézőt, s a szemlélő ráadásul nem is tud mit kezdeni az eléje táruló látvánnyal. A katalán festő munkái (és ebbe például a fiatalkorában forgatott filmjét, az Andalúziai kutyát is bele kell értenünk) olyanok, mintha a szerző mindent a vászonra (filmszalagra) vitt volna, ami éppen eszébe jutott, erkölcsi és esztétikai korlátozások nélkül, teljesen felszabadítva a tudattalanját. Ez tehát a szürrealizmus, amely Dalí számára a lehető leg- megfelelőbb irányzat volt, mert lehetőséget adott neki az állandó lelki analízisre, önelemzésre.

 

Szimbólumai közül a legismertebbek az Égő zsiráf című alkotásán jelennek meg. A spanyol polgárháború idején, 1936–37-ben született mű előterében egy fájdalmas arccal kiáltozó alak imbolyog, s testét csak az egyfajta állványzatként szolgáló mankók látszanak egyenesen tartani. Dalít ez a közönséges gyógyászati segédeszköz, a mankó – visszaemlékezései szerint – már gyerekkorában elbűvölte. A támaszték számára a hatalom és az arrogancia megtestesítője lett, azokat a fix pontokat jelképezte, amelyek nélkül az élet, az emberi létezés darabokra hullana. A fiókok ezzel szemben a bennünk rejlő, de idővel mégis felsejlő, kitárulkozó titkokat szimbolizálják. Érdekesség, hogy e jelkép kialakulásánál nem beszélhetünk „kontrollálatlan gondolatáramlásról”, a legenda szerint ugyanis Dalí éppen angolul tanult, amikor ez az érdekes kép az eszébe ötlött. Az emberi mellkas (chest) és a fiókos szekrény (chest of drawers) ugyanis angolul hasonló kifejezések, s a festőt ez az érdekes asszociáció teljesen megbabonázta.

 

Az egoista művész képein gyakran bukkannak fel pillangók is, amelyek egyrészt a lélek kifejezői, másrészt viszont az átalakulás szimbólumai: ahogy a hernyóból lepke válik, úgy nemesül magasabb rendű lénnyé az ember is a felnőtté válása során. Mindenképpen szólnunk kell Dalí kapcsán – Az emlékezet állandósága című festményén megjelenő – híres „elfolyó” órákról is. A történet szerint a különc mesternek sajtevés közben jutott eszébe a bizarr forma, de hathatott rá Einstein nevezetes általános relativitáselmélete is, amelynek kinyilatkoztatása után a fizika, elsősorban a tér és az idő, de lényegében maga az egész világ sem volt már olyan, mint korábban. Eltűnt a fix pont az életünkből, minden viszonylagossá vált. Érdemes alaposabban is megfigyelnünk a festményen megjelenő „lágy” órákat: a legközelebb lévő élénk sárga és kék, az ágon csüngő kissé fakóbb, míg a legtávolabbi egészen szürke. A múltat, a jelent és a jövőt szimbolizálják ezek a szerkezetek, utalva arra, hogy a világon minden múlandó.

 

 


Tömörkény István Művelődési Ház – a kultúra szolgálatában

https://hu.wikipedia.org/wiki/Salvador_Dal%C3%AD